Rám legnagyobb hatással II. János Pál pápa közvetlen embersége volt. Ezen a mély emberségen nyugszanak a többi erényei is, különösképpen az emberek iránti szeretete. Különleges tehetsége volt ahhoz, ahogyan beszélgető partnerét a középpontba tudta állítani, mintegy elvonva saját magáról a figyelmet. Ahhoz vagyunk általában hozzászokva, hogy a „nagy emberek” úgy beszélnek, élnek, viselkednek, mintha körülöttük forogna a világ. 

A pápa viszont azt éreztette beszélgető partnereivel, hogy ők az igazán fontosak. Talán ezért is hatott felszabadító erővel a társaságában lenni. Ezt érdekes módon nemcsak azok érezték át, akik beszélhettek vele, vagy esetleg rövid szellemes megjegyzései célpontjai voltak, mint néha jómagam, hanem gyakran azok is, akiknek csupán a tekintete találkozott az ő érdeklődő, nyitott tekintetével.

Szívesen emlékezem vissza a két magyarországi pápalátogatásra. 1991-ben és 1996-ban is az a kiváltság ért, hogy részt vehettem a látogatás előkészítésében és látogatások során is többször a közelében lehettem, mint tolmácsa. Az 1996-os pápalátogatás előtt a Szentatya a Castel Gandolfó-i rezidencián néhány napon keresztül, napi egy-két órán át erre a látogatásra készült velem. Az utolsó magyar óra után meghívott ebédre, amelyen akét titkárán és rajtam kívül más nem is volt jelen. 

Itt végig a magyar múltról és az akkori magyar helyzetről kérdezett. Kérdéseiből világossá vált számomra, hogy milyen alaposan ismerte a magyar történelmet, főleg a magyar-lengyel történelmi kapcsolatokat. Ismerte a szomszédos országokban élő kisebbségi magyarság helyzetét is. Kérdései és észrevételei nagyban segítették akkoriban a Magyar Püspöki Konferencia kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. 

Van még valami, amit nagyon szeretnék megosztani a Vatikáni Rádió hallgatóival. Olykor előfordult, hogy vatikáni szolgálatom ideje alatt nekem szegezték a kérdést: miért nem szereti II. János Pál pápa a magyarokat? El kell mondanom, hogy ezt a kérdés méltatlannak és igazságtalannak tartottam, hiszen többször tanúja voltam irántunk megnyilvánuló szeretetének. 

Tudjuk, hogy romániai látogatása kapcsán sokan nem értették meg, miért nem látogatott el Erdélybe. Emlékszem, akkortájt én is lobbiztam annak érdekében, hogy az a várt látogatás megvalósuljon. Döntése nekem is fájt akkor, de aztán megértettem, hogy a pápa azt a látogatását alárendelte az ökumenikus szempontoknak. Az lebegett a szeme előtt, hogy az ortodox egyházzal szorosabbra fűzze a katolikus egyház kapcsolatait. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy a meghívása kizárólag a román fővárosra vonatkozott. 

Magyarországot viszont kétszer is meglátogatta és számos városba eljutott. Több magyar boldogot avatott. Felszentelte a Szent Péter Bazilikában a magyar kápolnát és gyakran nyilvános jelét adta a magyar nemzet iránti megbecsülésének. Boldog II. János Pál pápa személyében mi magyarok is újabb égi közbenjárót kapunk, olyan patrónust, aki életében is szeretett minket. Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy magam is tanúja lehettem.

Az oldal forrása: http://www.oecumene.radiovaticana.org/UNG/articolo.asp?c=481454